Szállítás

Veszélyes anyagok szállítása biztonságosan

ADR veszélyes anyagok szállítása

Magam már nem dolgozom kétkezi munkát, pláne nem nevezhető a munkám veszélyesnek, hiszen mindössze a gyógyszeripar adminisztratív munkatársaként vagyok jelen az egészségügyben. Viszont több rokonom, köztük a két nagyapám is, olyan helyen dolgozott annak idején a kommunizmusban, ahol veszélyes anyagokkal machináltak nap mint nap. Természetesen mind a ketten sokat meséltek arról, hogy annak idején mik mentek az erőműben, ahol dolgoztak.

Sajnos ennek a munkakörnek számos káros hatása volt, nem is csoda, hiszen vagy tartályok és üzemi helyiségek közelében voltak, melyek még ha kis mértékben is, de sugárzó hatásúak voltak, vagy konkrétan érintkeztek is valamilyen módon ilyen anyagokkal, amikor a veszélyes anyagok szállítására került a sor. Sajnos az egyik nagypapám annak következtében költözött el idő előtt az élők sorából, hogy szövődményei lettek a munkakörnyezetében összeszedett egészségromboló anyagok miatt.

Az ilyen helyekről származó veszélyes anyagok szállítása esetén különösen fontos az, hogy a szállító, a csomag feladója és a fogadója is rendkívül körültekintő legyen, ugyan ez igaz ránk is, akik gyógyszeriparban dolgozunk, vagy a fertőző osztályokon, betegosztályokon, kórházakban dolgozók esetében is ez a felállás.

Az ADR veszélyes anyagok szállítása számára elő van írva az európai jogszabály, melynek minden hasonló szállítási projekt kapcsán meg kell felelni. A szállító cég részéről speciális felszerelés biztosítására van szükség, emellett pedig szakmai szempontból is fel kell mérni a sofőr állóképességét és alkalmasságát, tapasztalatát az ilyen veszélyes anyagok szállításával kapcsolatos projektek megvalósításánál.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük