Gyerekek voltunk, amikor ez történt. Jó testvétekként rendszeresen szapultuk egymást, pusztán szeretetből. Nagyon jól tudtuk, hogy mi akasztja ki legjobban a másikat. Történt egy nap, hogy a szüleink elmentek otthonról.
Már elég nagyok voltunk, hogy egyedül maradjunk, de elég gyerekek, hogy ökörködjünk egymással egy kicsit. Egyik testvérem kizárta a másikat a teraszra. Ha megkerülte volna a házat, simán a bejárati ajtón is bemehetett volna, csakhogy nem akart. A dörömbölés közepette a műanyag ablak üvege eltörött, a levegő megfagyott, de legalább a teraszajtó kinyílt.
Mindannyian szégyelltük magunkat, amikor szüleink elé kellett állnunk. A műanyag ablak üvege ott csúfoskodott mögöttünk, aligha tudtuk letagadni a történteket. Mivel dupla üveges ablak volt, a csere picit költségesebb volt. Szüleink vakarták a fejüket, hogy mit kezdjenek velünk és az üveggel, végül a zsebpénzünk megvonása mellett döntöttek. A műanyag ablaknak ezen részei sokáig emlékeztetett minket a testvéri ‘szeretetre’, mivel hetekbe telt, mire jött a csere.
Aztán eljött a nap. Végre új üveg került a műanyag ablak keretébe. Lelkünk végre megkönnyebbült, bár nem mondanám, hogy az események hatására kevesebbet szekáltuk volna egymást. Mai napig emlegetjük az ablakcserét, amikor ránézünk arra a bizonyos műanyag ablakra, de már csak nevetve saját magunkon: tulajdonképpen, az egész elkerülhető lett volna, ha kinyitottuk volna az ajtót.